Kezdőlap HR, TB, Munkaügy HR képzések - Oklevelet adó képzés Nemzetközi HR Menedzsment képzés
Nemzetközi HR Menedzsment képzés
ISMERTETŐ
HR képzés
 
A 40 000 Ft kedvezményünk egyéb százalékos engedményünkkel nem vonható össze!
Az alábbi képzésknél használható fel:
 
Jelentkezzen 2012. február 20-ig!

 
 
 
 
MEGÚJULT TARTALOMMAL !
 
A kurzus áttekinti a HR terület tevékenységi köreit, feldolgozza az előadók és a résztvevők tapasztalatait, nemzetközi kitekintést nyújt az alkalmazott elméletek és gyakorlatok megismeréséhez, megvilágítja az új trendeket, tendenciákat.
A Nemzetközi HR Menedzsment képzés
folyamán a hallgatók az elméleti alapvetést követően kiscsoportos munkát végeznek, melyen esettanulmányokat dolgoznak fel. A teamek prezentálják elgondolásaikat, melyekre a többiek reflektálhatnak, így kialakul egy közös diskurzus, amely az önálló problémamegoldás, és a kritikai gondolkodás fejlesztését hivatott elősegíteni. Tesztek és szerepjátékok is helyet kapnak a tréningen, melyek a szakmai önismeretet, mint kulcskompetenciát is fejlesztik
Az 56 óra tantermi alkalom mellett 50 óra intenzív, irányított otthoni munka is részét képezi a kurzusnak, és a képzés módszertanának.
Szükséges végzettség: felsőfokú végzettség (HR területen szerzett tapasztalat előny). 
Bizonyítvány: Angol nyelvű, nemzetközileg elfogadott, European Business School London oklevél (certificate), és magyar nyelvű Sämling tanúsítvány.
 
Magyarországon, magyar nyelven, megújult tartalommal, magyar nyelvű törzsanyaggal, és magyar vizsgával rendezzük meg Nemzetközi HR menedzsment képzésünket.
 
 
A Felnőttképzési Akkreditáló Testület PL-3558/1 lajstromszámon akkreditálta a Nemzetközi HR Menedzsment képzési programot,  így a képzés ÁFA mentes.
 
 
 
 

 
Kinek ajánljuk
HR képzésünket jó szívvel ajánljuk a HR területén dolgozó vezetőknek és munkatársaknak, akik frissíteni, modernizálni szeretnék szakmai tudásukat. Hasznosnak tartjuk munkaerő szolgáltató vállalkozások vezetőinek és munkatársainak; és mindazon vállalkozóknak, akik cégük HR tevékenységét önmaguk végzik.
Bizonyítvány
Angol nyelvű, nemzetközileg elfogadott, European Business School London oklevél, és Sämling tanúsítvány
CÉL, KOMPETENCIA, EREDMÉNY
A hallgatók a Nemzetközi HR Menedzsment képzés elvégzése után tisztábban látják az összefüggéseket az emberek viselkedése és a szervezeti viselkedés között. Felismerik a különböző csoportdinamikákat és ezekre szakszerűen képesek reagálni. Megértik a vállalati kultúra lényegét és felismerik mindennapi megjelenési formáit ill. az emberek munkavégzésére gyakorolt hatásait . Képesek lesznek elemezni HR munkát befolyásoló stratégiai döntéseket és ezekre kritikusan reflektálni. Felismerik az emberi erőforrás különbözőségéből adódó előnyöket és ezeket képesek lesznek vállalati versenyelőnnyé kovácsolni. Képessé válnak folyamatosan változó környezetben is a leghatékonyabban kommunikálni és kiválasztani a legcélravezetőbb munkamódszert.
Tematika
A fő témák nem változtak:
  •  Bevezetés a szervezeti viselkedés és az emberi erőforrás menedzsment alapjaiba és ezek modelljeibe
  • Toborzás, kiválasztás
  • A munkaerő változatossága és ennek előnyei, illetve menedzselése a különbségek alapján
  • A kulturális környezet és a vállalati viselkedés szinergiája, a vállalati kultúra
  • Magas teljesítményű csoportok kialakítása és motivációja
  • A csoportok közötti viselkedés menedzselése és a hatékony tárgyalás jelentősége
  • Komplex teljesítmény menedzsment
  • Változásmenedzsment a HR hatékonyságának fejlesztése érdekében
  • Fejlesztés
  • Nemzetközi kitekintés a HR trendek felé és a jövőbeli kilátások elemzése
A különbség a részletekben rejlik: a témák kibontása során hangsúlyosan szerepel:
  • Az egyén, mint "márka"-hordozó
  • Egyéni és kulturális különbségek - a munkaerő sokszínűsége
  • Motiváció és elégedettség
  • Tanuló szervezet
  • Etikai adottságok
  • CSR
 
 
Pályázati forrásból történő finanszírozás lehetőségeEBSL - European Business School London szakmai továbbképzéseAkkreditált képzés
Képzési napok:
Nemzetközi HR Menedzsment
2012. 03. 22., 2012. 04. 05., 2012. 04. 19., 2012. 05. 03., 2012. 05. 17., 2012. 05. 31., 2012. 06. 21.

Sämling székház - oktatóterem, 1124 Bp. Németvölgyi út 64.

Időbeosztás:
Nemzetközi HR Menedzsment képzés 7 oktatási napban kerül megrendezésre, minden képzési nap 09:00 - 16:30 óráig tart.
Részvételi díj:
1 290000 Ft
Áfamentes
Amennyiben 2012. február 20-ig jelentkezik be képzésünkre! A vizsgadíj ezenfelül 200 GBP, amely tartalmazza a vizsga feladatokat, a záróvizsga-kérdéseket, az értékelést, és a vizsga anyagok továbbítását az angol EBSL szakmai képviselőjének. A feltüntetett ár kedvezményekkel nem vonható össze!
2 330000 Ft
Áfamentes
A Nemzetközi HR Menedzsment képzés listaárából kedvezmények érvényesíthetők. A vizsgadíj ezenfelül 200 GBP, amely tartalmazza a vizsga feladatokat, a záróvizsga-kérdéseket, az értékelést, és a vizsga anyagok továbbítását az angol EBSL szakmai képviselőjének.
Kedvezmények:
 8% Honlapunkon regisztrált ügyfél (A kedvezmény igénybevételéhez bejelentkezés szükséges)
 10% Magánszemély jelentkezőknek 10 % kedvezményt biztosítunk a képzés díjából
 10% OHE tagvállalatok alkalmazottai számára
 12% Két résztvevő egy cégtől (2 fő egy rendezvényre, egy időben történő jelentkezése esetén)
 15% Három vagy több résztvevő egy cégtől
A kedvezmények nem összevonhatóak, minden esetben az Önnek járó legmagasabbat vesszük figyelembe!
INFORMÁCIÓ:
KÉPZÉSi asszisztens  
Györki Mária
Telefon: +3612124412
Fax: +3612125071  
Email: maria.gyorki@samling.hu
Kihelyezett vállalati képzés
Cégünk folyamatosan szervez kihelyezett vállalati HR képzéseket. Rugalmasan alkalmazkodunk megrendelőink igényeihez.