Kezdőlap HR, TB HR és Munkajog képzések Átfogó HR képzések HR nem HR szakembereknek képzés
HR nem HR szakembereknek képzés
ISMERTETŐ
Bevezetés a HR világába - HR alapismeretek képzés
 
A 3 napos tanfolyam olyan vezetőknek, szakembereknek szól, akik nem HR-es munkakörben dolgoznak, viszont munkakörükből adódóan szorosan együtt kell működniük a HR szakemberekkel, illetve vezetőként ők az általuk irányított terület első számú HR vezetői is egyúttal.
 
Miről szól a képzés?
 
Bemutatjuk a HR kulcsterületeit. A HR szerepének és működési alapelveinek megismerésével érthetővé válik a résztvevők számára az, hogyan tudja segíteni a HR a szervezet céljainak elérését.
 
A 3 napos tanfolyamon áttekintjük, hogy egy szervezetben milyen HR tevékenységre és folyamatokra van szükség az üzleti sikerhez.
 
A résztvevő a képzés elvégzése után:
 
- tudatosítja a HR szerepét a vállalatok/intézmények működésében,
- megismeri a HR legfontosabb eszköztárát, illetve azok hatását és szerepét a szervezetben,
- olyan munkajogi alapismeretekre tesz szert, amelyek alapján képes felmérni egy HR jellegű probléma jogi vonatkozásait.
 

Amennyiben szeretne emlékeztető e-mailt kapni képzésünkről, kattintson az alábbi gombra!
 
 

 
A tanfolyam választ ad az alábbi kérdésekre:
 
  • Mit jelent az, hogy vezetőként én vagyok a területem első számú HR vezetője is?
  • Miben támogat engem a HR?
  • Milyen HR folyamatok működhetnek egy szervezetben?
  • Hogyan segítik ezek az én munkámat?
     

 
Résztvevőink írták
 
A képzés során különösen tetszett:
- "az aktív csoportmunka, ötlet és tapasztatbörze"
- "az előadásmód, a példákon keresztül történő szemléltetés"
- "nagyon gyakorlatias előadók, a tapasztalataikból vett példákon keresztül jól érthető volt a tananyag"
- "élvezetes volt a 3 nap, köszönöm!"
- "az oktatók felkészültsége, hozzáértése, segítőkészsége"
 
A részvételi díj tartalmazza:
az előadások mellett
- a bekészítést (kávé, tea, üdítő, édes és sós sütemény),
- a prezentációk anyagát nyomtatott és elektronikus formában,
- tollat és jegyzetfüzetet
- tanúsítványt.
 

 
+ 1 Plusz(érv) mellettünk
 
Partnerünk, a HVG HR Centernek köszönhetően a jelentkezők számára a mindig naprakész tananyagunkat a HR Plusz kiadvánnyal színesítjük.

 
Kinek ajánljuk
Nem HR végzettséggel rendelkezőknek ajánljuk a képzést, illetve olyan munkatársaknak, vezetőknek, akiknek maguknak kell a HR területet ellátni saját munkájuk, vezetői feladataik mellett!
A 3 napos tanfolyam minden természetes személy számára szól, akinek bármely okból együtt kell működnie a HR szakemberekkel, vagy HR folyamatokban nem szakmai szereplőként részt kell vállalnia.
Bizonyítvány
Sämling tanúsítvány
Képek


Kihelyezett vállalati képzés
Cégünk folyamatosan szervez kihelyezett vállalati képzéseket. Rugalmasan alkalmazkodunk megrendelőink igényeihez. HR adminisztráció, teljesítményértékelés, áttekintő a HR folyamatokról? Kínálatunk gyakorlatilag magában foglalja az összes nyílt képzésünket, amelyeket készek vagyunk megrendelőink igényeihez igazítani.
Nem csak a kidolgozott képzések szerepelnek kínálatunkban, rugalmasan alkalmazkodunk megrendelőink kívánságaihoz, így speciális képzési programok összeállítására is vállalkozunk.
Referenciák
Adval Tech (Hungary) Kft.
Business Lease Hungary Kft.
Chemaxon Kft.
eCon Enigneering Kft.
Ghibli Szállítmányozási Kft.
Hovány Dél-Magyarország Kft.
Kulzer Hungary Kft.
MPTO Magyar Posta Takarék Oktatási Szolgáltató Zrt.
MVM OVIT
Partner in Pet Food Hungaria Kft.
Pharmaroad Kft.
Quant Service Hungary Kft.
Schmidt+Bender Hungária Optikai Kft.
Siemens Zrt.
Wahl Hungária Kft.
munkatársai és magánszemélyek
Képzési napok:
2020. tavasz - Pontos időpont egyeztetés alatt
2020. 04. 14.

Budapest

Időbeosztás:
3 nap, 09:30-16:30

Részvételi díj:
1 149000 Ft
(+27% ÁFA)
189230 Ft
3 oktatási nap, segédanyaggal, kávészünetekkel (kávé, tea, üdítő, édes és sós sütemény), tanúsítvánnyal. A reggeli és délutáni étel-ital fogyasztás, mint természetbeni juttatás után a közterheket a résztvevő cég fizeti meg.
Kedvezmények:
A kedvezmények nem összevonhatóak, minden esetben az Önnek járó legmagasabbat vesszük figyelembe!
  Pályázati forrásból finanszírozható
 8% Hírlevélre történő feliratkozás esetén
 10% Könyvelő vagy TB klubtag cég munkatársai
 10% Magánszemély jelentkező
 12% 2 együttes jelentkezés - 2 fő vagy 2 különböző képzésre történő együttes jelentkezés esetén
 15% 3 együttes jelentkezés - 3 vagy több fő, egy vagy akár több különböző képzésre történő együttes jelentkezése esetén
INFORMÁCIÓ:
képzés felelős  
Szilágyi Georgina
Telefon:
+36 1 212 44 12
Mellék: 111
+36 20 559 0808
Fax: +36 1 212 5071
Email:
KÉPZÉSszervező ASSZISZTENS  
Nemecskó Boglárka
Telefon:
+36 1 212 44 12
Mellék: 108
+36 20 533 9620
Fax: +36 1 212 5071
Email:
Tematika
1. nap
Munkajogi összefoglaló
Részletesen:
o Munkajogi alapok
o Bevezetés, fogalmak
o Jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése
o Jognyilatkozatok
o A munkaviszony létrejötte
o A munkaszerződés módosítása
o Munkaviszony tartalma
o Kötelezettségszegés jogkövetkezményei
o Munkaidő
o Pihenőidő
o Rendkívüli munkavégzés
o A szabadság és kiadása
o Rendkívüli szabadság
o A munkaviszony megszűnése
konkrét esettanulmányok, konzultáció 
 
2. nap
A HR szerepe
Munkaerőpiaci helyzet – mit tehetünk, milyen eszközeink vannak ahhoz, a jelen szituációt kezeljük?
- hatékony toborzás: toborzási fórumok
o mit tehetünk, hogy vonzóbbá váljunk? Mit jelent az Employer Branding?
- hatékony interjú technika: a megfelelő embert a megfelelő helyre!
o ki interjúzik?
o hogyan építhetjük fel a jól strukturált interjút?
o hogyan kerülhetjük el az interjú csapdákat?
o milyen a kompetencia alapú interjú?
o hogyan döntsünk: ki lesz a kiválasztott?
o az új munkatárs beillesztésének fontossága, eszközei, a vezető szerepe
 
3. nap
Hogyan tartsuk meg a munkavállalóinkat? – milyen HR-eszközök segítenek ebben?
- hogyan tudok jövőképet, hosszú távú karrier lehetőséget biztosítani a kollégáimnak?
o Munkaköri leírás: formája, tartalma, szerepe
o Teljesítmény értékelés: hogyan és milyen eszközökkel tehetem a visszajelző beszélgetést eredményessé és hatékonnyá?
o Kompenzáció: elemei, azok alkalmazásának előnyei-hátrányai
o Képzés, fejlesztés: a felnőtt oktatás sajátosságai, ehhez milyen formát válasszak, mikor melyiket érdemes használni?